2010. január 16., szombat

Brokkolikrémleves

Hozzávalók:

    http://www.bpn.hu/news_images/15a_107_20080521104013_17.jpg












  •  

  • 40 dkg brokkoli
  • 1 nagyobb krumpli
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 húsleveskocka, vagy vegeta
  • 2 dl tejszín
  • őrölt bors (pl. Horváth Rozi fokhagymás őrölt bors)
  • csipet őrölt szerecsendió
  • 15 dkg  sajt (trappista is jó)

Elkészítés

Brokkolit rózsáira szedve megmossuk, a pici szárakat felszeljük. Akrumplit meghámozzuk, megmossuk és apró kockára vágjuk.  A felkockázott vöröshagymát és a szétnyomkodott fokhagymát olajon üvegesre pároljuk. A brokkolit és a krumplit hozzáadjuk, rövid ideig kevergetjük. Annyi vízzel felöntjük, ami ellepi, majd a leveskockát is hozzádobjuk. 15 percig főzzük, míg meg nem puhul, ekkor én félrehúzom, kicsit hagyom hűlni, majd pépesítem. Ezután hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, csipet szerecsendió sem rontja el, és felforraljuk az egészet. A sajtot durvára reszeljük, a tányérba szedett forró levesbe szórjuk, én nem szeretem a levesgyöngyöt, de a Mogyi fokhagymás pirított kenyérkockáival isteni finom.