2009. október 24., szombat

Lasagne


A darálthúst (kb. 50 dkg) kevés saját készítésű fokhagymás-bazsalikomos olajon megpárolt 1 fej vöröshagymán zsírjára sütöttem, sóztam, borsoztam, bazsalikomot adtam hozzá, végül egy kis doboznyi paradicsompürével gazdagítottam.
A besamelhez kb. 5 dkg margarint felolvasztottam, 2 evőkanálnyi liszttel összepirítottam, fél liter, előzőleg felforrósított tejet öntöttem hozzá. Sóztam, szerecsendióval megszórtam és sűrűre főztem.
Anyukám készítette lasagne tésztát csupán 1-2 percnyi időre (al dente!) lobogva forró vízbe tettem, csipesszel óvatosan kiszedve a magas falú tepsi aljára terítettem, amit előzőleg kevés olajjal és zsemlemorzsával "ágyaztam" meg. A tésztát nem szabad duplán tenni, csak egy soron!
A tésztára került a besamelmártás, majd egy adag hús. Ezt addig folytatom, míg a hozzávalókból van. A tetejére besamell kerül, és gazdagon megszórtam sajttal, ami sajnos nem parmezán, de ez is megteszi. :)
Most készítettem életemben először, de sikere volt.
                 

2009. október 20., kedd

Intelligens krémes

  • http://www.serpenyo.hu/uploads/users/foods/1000/bf580d9a.jpg
Hozzávalók: 8 tojás, 25 dkg porcukor, 3 cs vaníliás cukor, 25 dkg margarin, 9 jó púpos evőkanál liszt, 1 liter tej.
Elkészítés: A tojás sárgáját a porcukorral habosra keverjük, majd beletesszük a megolvasztott margarint, a vaníliás cukrokat, a lisztet, a tejet és a felvert tojás fehérjét. Nagyon híg lesz, de nem kell ezért megijedni. Kikent, lisztezett tepsiben, kb 160 C-on sütjük. Sütés után nem szabad felszeletelni, meg kell várni, amíg teljesen kihűl

Forrás: Pitécske!

2009. október 11., vasárnap

Keksz szalámi

Hozzávalók:
Kb. 1 kg összetört háztartási keksz
20 dkg cukor
20 dkg vaj
3 ek kakaópor
1 pohár kávé
rum vagy rumaroma
vaníliás cukor
tej, amennyit felvesz
A hozzávalókat a keksz kivételével összeforraljuk,  melegen a kis darabokra tört kekszre öntjük és jól összevegyítjük. Én tettem bele a végén 3 evőkanál baracklekvárt is, de lehet mazsolával, apróra vágott dióval is dúsítani, ízlés szerint.  Kiterített alufóliára tesszük és szalámit formázunk belőle. Hűtőben fél nap alatt összeáll. Csokimázzal díszítettem.
Az illusztráció most saját készítésű! :)



2009. október 1., csütörtök

Zakuszka - Magnoli módra! :) De mi az a kápia????

1-Padlizsános
-vegyél 5 kg padlizsánt, süsd meg héjában, majd pucold meg és fakanállal törd össze rostjait, míg szép krémessé válik. (félrerakjuk)
-3 kg piros pritamin paprikát ledarálunk, 2 kg pirosra érett tölteni való paprikával és 1 kg hagymát is, majd 1 l .olajban odatesszük rotyogni. Megszórjuk sóval, majd, ha már megpárolódott, felöntjük 1. l. paradicsomlével, jól összefőzzük,(szemes borsot szórunk bele és 1-2 nagy babérlevelet). míg besűrűsödik, majd hozzáadjuk a padlizsánt, átrottyantjuk az egészet, mindezt kavargatás mellett. Vigyázni, szereti magát szilvalekvárnak álcázni, és lövöldözik, ami csöppet sem kellemes!
Melegen üvegekbe töltjük, kis szalicillal a tetejét megszórjuk és lefedjük-csavaros tetőkkel, vagy celofánnal, aztán jól betakargatjuk, és úgy hagyjuk kihűlni. 
2: Babos
1/2 l. olajon megfonnyasztunk 1 kg hagymát(darálva),majd 2 kg paradicsompaprikát, lehet bele tenni kápiát is, a fő, hogy szép pirosra érett legyen. Külön sós vízben megfőzzük a kb 2 liter-(hogy miért liter, ne kérdezd) babot úgy, hogy a szemek egyben maradjanak, felét ledaráljuk, felét egybe hagyjuk-(szerintem az olyan másfél kg)-majd 4 kg paradicsomból levet főzünk, lepasszírozzuk,majd ezeket a hagymához és a paprikához adjuk. Só, bors, babérlevél, esetleg egy kis zellerzöld, pótolunk még fél liter olajat, és addig főzzük, míg az olaj szépen fel nem jön a tetejére.
Üvegbe rakjuk ezt is, ugyanúgy.

2009. szeptember 21., hétfő

Reszelt túrós

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjLvGK83HBkKMQgFEytxEv9pzMdnAArLEKf7WRbO0wLgs0g50EOH21GS5DjyJc1gGuMBhT1R6Za4j3ESpnzvaHJ294gVirvuP_KA2J5zNXDjDkrD24YlHHPqCp0g9qFQuiCBF41rB-JMGA/s320/K%C3%A9p+042.jpg
Hozzávalók:   
40 dkg liszt
1 db Ráma
20 dkg porcukor
1 cs. sütőpor
2 kanál kakaó
1 tojás sárgája
kevés tej





Töltelék:           
50 dkg túró
3 tojás sárgája
2 cs. vaníliás cukor
25 dkg cukor (kevesebb is elég!)
3 tojás felvert habja
mazsola ízlés szerint

A hozzávalókat összedolgozzuk, a tésztát fél órára mélyhűtőbe tesszük, hogy könnyen reszelhető legyen. Felét a tepsibe reszeljük, rákenjük a tölteléket, majd a másik felét is ráreszelve kb. 130 fokon lassan sütjük.

2009. szeptember 13., vasárnap

Puncsszelet

http://image.hotdog.hu/_data/members0/828/751828/images/puncsszelet_sm.jpgHozzávalók:
A tésztához:
50 dkg finomliszt
1 cs. sütőpor
25 dkg vaj
20 dkg kristálycukor
2 tojás sárgája
kb. 2 dl tej


A töltelékhez:
1 összetört tésztalap
10 dkg kristálycukor
2 ek. cukrozatlan kakaópor
0,5-1 dl jóminőségű rum/rumaroma
2 ek. sárgabarackíz
1 csomag mazsola
2 ek. málnaszörp

Máz:
Dr.Oetker  puncs ízű cukormáz

A tésztához a lisztet, sütőport összekeverjük, belemorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a 2 tojás sárgáját és a 20 dkg cukrot, majd tejjel rugalmas tésztát gyúrunk, amiből 3 kis (kb. 30*30 cm) lapot sütünk előmelegített sütőben, kb. 10-12 perc alatt.
Az egyik lapot összetörjük, meglocsoljuk rummal, málnaszörppel (van, aki cukorszirupot főz, szerintem felesleges) és hozzávegyítjük a többi hozzávalót. Az alsó lapot megkenjük baracklekvárral, rátesszük a tölteléket, a felső lapot is megkenjük lekvárral, majd ráhelyezzük a töltelékre, és az egészet lenyomatjuk, hogy összeálljon. 
Közben elkészítjük a puncs ízű cukormázat, a sütire kenjük, hagyjuk szikkadni a mázat.
Felvágás előtt kétségbeejtően nézett ki, de egészen szép kockákat sikerült belőle kivagdalni, bár még nem teljesen olyan, mint amit szeretünk, kísérletezés alatt áll. :)
(Ez volt az első szárnypróbálgatás)

2009. augusztus 24., hétfő

Pogácsa



Hozzávalók:
1/2 kg liszt,
1 pohár tejföl,
1 kávéskanál cukor,
2 tojás sárgája,
1 csomag margarin,
2 kávéskanál só,
1 csomag élesztő
Tejfölt, a két tojás sárgáját és a csomag élesztőt elkeverjük. A lisztet a margarinnal és a sóval elmorzsoljuk, majd a két keveréket összedolgozzuk. Legalább három órát hagyjuk fagyasztóban állni, majd felengedés után forró sütőben sütjük.

2009. augusztus 17., hétfő

Mirinda szelet

Hozzávalók:
6 tojás sárgája,
6
evőkanál cukor,
4 evőkanál liszt,
1 evőkanál kakaó,
1 dl étolaj,
1/2 csomag sütőpor,
1 mokkás kanál szalalkáli.

Alaposan kikeverjük a hozzávalókat, majd óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérjéket. Kizsírozott tepsiben lassú tűzön sütjük.

Krém:
25 dkg margarin + 20 dkg cukor + 25 dkg tehéntúró = kikeverjük, a kihűlt tésztára símitjuk.
Tetejére:
7 dl Mirinda (Fanta), 2 csomag vaníliás pudingporral felfőzzük, ha kihűlt, a süti tetejére kenjük, és néhány órára hűtőbe tesszük.
Forrás: ki tudja már? :)

Parasztlángos

Hozzávalók:
70 dkg liszt,
3 dkg élesztő (felfuttatni)
1 ek olaj,


Az egészet összedolgozni, keleszteni. Tetejére tetszőleges feltét kerül, ezzel együtt sütjük.
Kedvenc feltét: vöröshagymát lereszelni, megpárolni, összeturmixolni sóval, vegetával, tejföllel és reszelt sajttal. Közben bacon szalonnát lepirítunk, megkenjük a kelt tésztát a hagymás tejföllel, tetejére tesszük a vékony, pirított bacon szeleteket és sütjük. Nem rontja a tetejére szórt füstölt sajt sem. :)
Lehet pizzásan, májasan, a képzelet szab határokat.

Forrás: Kollegina :)

Raffaello

Hozzávalók:
2 dl tej, felforraljuk 30 dkg cukorral. Miután kihűlt, belekeverünk 25 dkg margarint,
30 dkg sovány tejport,
2 csomag vaníliás cukrot,
25 dkg kókuszreszeléket.

4 órán át hűtőben állni hagyjuk, majd gombócokat formálunk, a közepébe 1-1 mogyorót, mandulát vagy mazsolát teszünk, kókuszreszelékben megforgatjuk.

Forrás: Heriferi :)

2009. augusztus 16., vasárnap

Lángos

Hozzávalók:
1 kg liszt,
4 dl tej,
4 evőkanál olaj,
1 evőkanál só,
1 sütőpor,
5 dkg élesztő,
3 tojás

A hozzávalókat összegyúrjuk, egy éjszakára letakarva hűtőbe tesszük. A hűtőben - nyersen - egy hétig is eláll, mindig csak annyit használunk, amennyire épp szükség van. Nem kelesztjük!!! A hűtőben is megdagad duplájára! Nem vicc!!
Forrás: Anyukám

Sajtos ostya

Hozzávalók:
25 dkg sajt,
20 dkg margarin,
só,
kis doboz tejföl,
kb. 1 kg liszt
ízlés szerint: köménymag

Ezeréves ostyasütőmet most találtam meg, ki fogom próbálni.
Forrás: Füstike :)

Mákos tallérok

Hozzávalók:
30 dkg liszt,
20 dkg porcukor,
1 kiskanál fahéj,
15 dkg őrölt mák,
25 dkg margarin,
1 tojás

A lisztet a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk a darált mákot, fahéjat. Egy tojást margarinnal kikeverjük, hozzáadjuk a mákos liszthez, alaposan összegyúrjuk. Diónyi golyókat formázunk, a közepébe szilvalekvárt vagy aszalt gyümölcsöt nyomunk. Előmelegített sütőben gyorsan kell sütni.
Forrás: kolleganő
Kipróbált, jó recept, tesómnak ezzel szoktam kedveskedni.

Élesztőpástétom





Hozzávalók:


  • 1 kocka élesztő

  • 3 tojás

  • 6 evőkanál zsemlemorzsa

  • 6 dl tej

  • 1 vöröshagyma

  • olívaolaj

  • pirospaprika


  • bors

  • majoránna

  • bazsalikom



  • A díszítéshez:

  • uborka

  • petrezselyem

  • paradicsom


  • Elkészítés: Elmorzsoltam egy élesztőkockát egy mély tálban, majd ráütöttem 3 tojást. Habverővel összekevertem a tojást az élesztővel, hozzákevertem 6 evőkanál zsemlemorzsát és 3 dl tejet. Közben megpucoltam és kockára vágtam egy hagymát, és kevés olívaolajon üvegesre pároltam, majd lehúztam és megpaprikáztam. Hozzáadtam a tojásos habarékot, és főzni kezdtem és még 2-3 deci tejet töltöttem hozzá. Megsóztam, borsoztam, jó sok majoránnát és bazsalikomot tettem bele, majd megvártam, amíg puffogva főni kezd, és elzártam a gázt. Egy jénaiba töltöttem, paradicsom- és uborkaszeletekkel díszítettem, és a konyhakőre tettem kihűlni.
    Forrás: jelen esetben a Mindmegette.hu, egyébként egy vegetáriánus tanárnő ismertetett meg vele, szerintem fincsi. :)

    KRIMI

    Hozzávalók:
    3 kanál méz,
    3 tojás,
    10 dkg cukor,
    7 dkg zsiradék (zsír vagy margarin)
    csipet só,
    késhegynyi szódabikarbóna

    A hozzávalókat gőz felett habosra keverjük, annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz, hogy nyújtható tésztát kapjunk. 3 cipóra osztjuk, vékonyra nyújtva egyesével kisütjük.
    Krém: Kb. 1/2 liter tejet liszttel, cukorral felfőzünk, (liszt mennyisége? :))) ahogy adja), 1 csomag margarint 10 dkg porcukorral kikeverjük. Ha a tejes-lisztes krém kihűlt, belekeverjük a cukros margarint, majd az így kapott krémet kétfelé osztva, az egyik felébe kakaót, másikba vaníliás cukrot keverünk.
    Teteje: 2 kanál cukor, 2 kanál kakaó, 1,5 kanál víz, - felfőzzük, bele 2 dkg vaj.

    Forrás: Anyukám - kriminálisan nagy sikere szokott lenni :)) Nekem még nem sikerült úgy, ahogy kellene. :))

    Hordós savanyúság


    Hozzávalók:
    5 l hideg víz,
    1,5 l 10 %-os ecet,
    30 dkg só,
    1 kg cukor,
    1 csomag koriander,
    1 csomag mustármag,
    1 csomag szalicil,
    kb. 50 szem bors,
    7-8 babérlevél,
    3 kávéskanál borkénpor,
    torma,
    kapor

    Bármilyen aktuális zöldség bármikor beletehető és kivehető. :)

    Forrás: Anyukám

    Ketchup


    Hozzávalók:
    2 kg paradicsom
    1/2 dl 10 %-os ecet
    3 evőkanál cukor
    1 csapott evőkanál só
    1/2 kávéskanál őrölt bors
    2-3 szem szegfűszeg és 1/2 kávéskanál mustármag gézbe kötve, kevés vízben felforralni, így csak az íze jut a paradicsomhoz.
    Elkészítés: A hozzávalókat akár a lekvárt, állandó keverés mellett sűrűre főzzük. (Paradicsom természetesen héjától és magjától megfosztva. :)
    Forrás: Anyukám